A neo-reneszánsz stílusú kápolnabelső egy historizáló szemlélet mentén bővült, amely az eredeti tagozást, anyagokat és formavilágot értelmezi újra, hogy az új berendezés szervesen integrálódjon a meglévő térbe.
A tölgyfa falburkolatok és bútorok profilra mart íves zárópárkányzattal készültek, ami a székeken és az oltáron is visszaköszön. A legfőbb díszítőelemek a pálca-sorok és a ferde, aranyozott hornyolással ellátott oszlopok. A térbe tervezett egyedi liturgikus bútorok között egy tabernákulum-asztal, egy ambó és egy térdeplő található.
Az új, hatregiszteres orgonaszekrény szintén ehhez a stílushoz igazodik. Az orgonaépítővel közösen fejlesztett, háromtornyos elrendezésű szekrény középső részében kapott helyet a manuál és a lábító is. A szekrény felépítése a jellegzetes párkányokat, oszlopokat és pálca-sor elemeket alkalmazza, míg a lézervágott rácsok a kápolna szenteltvíztartójának áttört motívumát ismétlik. Az orgonapad lábai a padok profiljával azonosan esztergáltak.
A szekrény tölgyfából, az oszlopok hornyolásai és a pálca-sor aranyozottan készülnek. Ezek az új szakrális elemek harmonikusan olvadnak be a történelmi enteriőrbe.
